Cinkosok közt

“Nem annyira a „szép hangok özöne”, hanem sokkal inkább a pesti sváda és a nemzedéki közösségérzés teremtett meghitt és hangulatos koncertet Kern András és vendégei estjén.” László Ferenc írása a Revizor oldalán a “Mi van velem?” című koncertről. (Zsidó Kulturális Fesztivál, 2015. augusztus 31. – Dohány utcai zsinagóga)

Van színész, aki soha semmi más nem lehetne, csakis kizárólag színész. (E típus klasszikus példájának tán Márkus László tekinthető.) S van aztán egy másik típus, aki izgékony tehetségétől sarkalva sohasem lehet „csak” színész: ír, rendez, lemezeket ad ki… Kern András ez utóbbi típus mintapéldányának számít, immár több évtizede. Amikor a nyolcvanas években megjelentek Kern első hanglemezei, azok figyelemreméltóan kiemelkedtek a magyar könnyűzene- és hanglemeztörténet amúgy talán legsiralmasabb vonulatából, az úgynevezett „színészlemezek” megúszós-őszintétlen garmadájából. Jól megírt számok, markáns hangzás és a kezdetektől erős nemzedéki-lokális hangulat tette feledhetővé, sőt feledendővé az önironikusan markírozott, igencsak szűk mozgásterű (bár kétség kívül muzikális) énekhang gyarlóságát.

A Lövölde tér dalnoka a lemezeivel (is) rátalált tehát a maga közönségére, s ez az éltető cinkosság bő két és fél évtized elteltével is jól érzékelhető volt a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 31-i koncertjén. Kern kicsit zsidós, nagyon pesties és mindenekfelett nemzedéki-nosztalgikus hangütésére ma is váltig rezonál a színésszel együtt korosodó rajongói tábor. „Pesten születtem” – szólt a nyitószám címe és bemondása, s akárcsak Kern, úgy közönsége is az első pillanattól otthonosan érezte magát az összekacsintó utalások, a közös (vagy közösnek elfogadott) emlékek terepén. (Lásd és halld még e témához a Hé, 67 című szám kezdősorát: „Csak összenézünk, s annyit mondok…”)

Az Astoriától a moszkvai Rosszija szállóig, a Fehér szikláktól a Vigyázó Ferenc utcai kettős gyilkosságig, s a füredi mólótól Darvas Ivánig meg Darvas Józsefig ívelő emlékidézések dalban és prózában is jól egyensúlyoztak az érzelmes nosztalgiázás meg a felszabadult öngúny keskeny határmezsgyéjén. S ez az okosan kimért hangvétel a nemzedéki közösségen kívül rekedt jegytulajdonos számára is felkínálta valamelyest a bevonódás lehetőségét. És Kern András nem csupán szokottan okosnak, de energikusnak is bizonyult ezen az estén: közönségnyűgöző svádája és magabiztos lezsersége hibátlanul üzemelt a Dohány utcai Zsinagógában, s a motiváltsága sem látszott csökkenni egészen a második ráadásszám lecsengéséig.

A koncert vendégeket is hirdetett, s a Kern András által meginvitált színészkollégák mind hozták is a tőlük elvárható különb-különb formát. Fesztbaum Béla régóta ismeretes, imponáló múltérzékenységével és még imponálóbb zongorajátékával aratott zajos sikert. Hegyi Barbara igazán nem nyilvános éneklésre termett hangját és teljes színészi vonzerejét bevetve, nagyjából ugyancsak megbirkózott a maga egy darab számával. Az emlékeinkben Kern örök partnereként számon tartott Hernádi Judit pedig megvesztegető öniróniával, kedvesen blazírt női humorával és intakt szexepiljével tette hozzá a maga számottevő részét a koncert sikeréhez. (Viszont nehéz volt nem észrevenni, hogy a Sohase mondd igencsak banális zenei alapgondolata nem bírta el a zenekari kíséret túlságosan ambiciózus latinosítási törekvését.)

A nemzedéki humornak, legyen szó bármilyen korosztályról, rendszerint van egy alsó, ha úgy tetszik, altáji regisztere is. Ezt a regisztert ezúttal az estét gitárosként végigszolgáló „vendég”, azaz Heilig Gábor képviselte, aki Az öreg cowboy dalában – a közönség viharos tetszése által kísérve – megénekelte pohárban tartott műfogsorát és aranyerét. „Csak pisilni tudok, úgy ahogyan…” – hallottuk tőle, nagyjából elérkezve addig a pontig, ahol a nemzedéki kívülállónak immár nem volt kedve bevonódni a sliccgombolós poénközösségbe. De meglehet, ez is csupán prüdéria vagy éppenséggel a fiatalabb gőgje, s tán elég is, ha az öregedés megalázó fiziológiai mozzanatain maguk az idősebb korosztályok tudnak felszabadultan nevetni. Hisz voltaképp ez is része a cinkos egyetértés derűs hangulatának, nem csak a Löffler-féle alkoholszonda vagy a vígszínházi legendás Közjáték Vichyben-előadás fölemlítése.

Szerző: László Ferenc; forrás: revizoronline.com

Fotók: Zsidó Kulturális Fesztivál – Kálosi Tamás